SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ

Problémákba ütközött az MTV tender

Dátum: 2009-02-13 15:14:26   |  
Szerző: dorka
Problems hit the Hungarian MTV tender, olvasható több külföldi online műholdas magazin mai hírei között. Hiába szeretné korszerűsíteni stúdióinak felszerelését az MTV, egyelőre nem érkezett ajánlat.

A határidő kedden lejárt, és mivel az eredeti négy ajánlattevő közül hármat, a Synergont, az Albacompot és a Rexfilm-KÉSZ-Somos Video alkotta hármast a tender kiírói kizártak a versenyből, egyedüli esélyesként a Navigátor Informatika -Penna Média- Pro-Tech Stúdió alkotta csoport maradt nyeregben. Az említett másik három induló még Közbeszerzései Döntőbizottsághoz is fordult, de a kérelmeket egyértelműen elutasították.

Az esélyesként bent maradt csoportosulás az MTV közleménye szerint azonban a határidő napján, február 10-án értesítette a televíziót, hogy nem áll módjában ajánlatot tenni. „A konzorcium ugyanis a végső ajánlat kidolgozása során azzal szembesült, hogy a gazdasági világválság hazai pénzpiaci következményei, így például a forint árfolyamának gyengülése miatt nem tudja az elvárt módon finanszírozni a technológiai beruházást” írja az MTV a Vállalati hírekben.
Időközben az MTV az eredetileg beszerzésre szánt eszközök körét is csökkentette, és eltolta az végső ajánlattétel időpontját, figyelembe véve a gazdasági világválság következményeit és a költségvetési törvényt, melyben a tavalyinál kevesebb támogatást szánnak az Magyar Televíziónak. A forint árfolyamának jelentős romlása is hozzájárult ahhoz, hogy végül nem született ajánlat. A tender, első formájában 2007 decemberében lett meghirdetve, „HD minőségű televíziós műsorgyártó rendszer beszerzésére”.
Forrás: mtvzrt.hu

Fülöp Dorka

sat.hu



Hozzászólások

comments powered by Disqus